vasutas_zene_es_kepzomuveszeti_iskola
P.B. Stúdiótörténet

MUSICAL SZÍNÉSZKÉPZÉS A STÚDIÓBAN

 

A Vasutas Zene-és Képzőművészeti Iskola csaknem hét évtizede, 1948-ban alakult meg azzal a céllal, hogy elősegítse a vasutas dolgozók és családtagjaik zenei és képzőművészeti ismereteinek bővítését.

Az 1960-as évektől kezdődően egyre hangsúlyosabbá vált a szórakoztató zenész valamint énekes képzés, ugyanakkor már nem csupán a vasutasokat és hozzátartozóikat, hanem minden érdeklődőt szívesen fogadtak az iskola oktatói. A 70-es évekre kialakult a Zeneiskola egyedi profilja a szórakoztató zenei képzés, amely teljes palettáját igyekezett lefedni az un. könnyűzenének, a hangszeres képzéstől az ének tanszakig. Ez idő tájt már a képesítést adó előadóművészi kategóriavizsgára is felkészítették a növendékeket, amely igen népszerűvé tette az intézményt. Az iskolában a szakma kiválóságai tanítottak: Pege Aladár a bőgő és basszusgitár, Dr. Garai Attila a jazz ének, Balogh Albert a hegedű, Start Tibor a trombita, Papp Gyula a zongora, és Portik Iván a dob szakon, amelynek köszönhetően sok, mára ismert és elismert művész végzett a Zeneiskolában.

A rendszerváltás idején új műfajjal bővült a repertoár. Toldy Mária vezetésével, 1990-ben kezdte meg munkáját az iskola mára legismertebb tanszaka, a Musical Stúdió olyan kiváló tanárokkal, mint Kovács Brigitta, Bakó Gábor, Bardóczy Attila, mint alapító tagok, de itt tanított többek között Nagy Anikó, Fincza Erika, Szinetár Miklós, dr. Miklós Tibor, Malek Miklós, Kulka János, Dunai Tamás is.

A vasutasok körében hamar népszerűek lettek a növendékek fellépései, s a nemzetközi elismerés sem késett, a Musical Stúdió első külföldi szereplésére 1992-ben Helsinkiben került sor, ahol nagy sikert arattunk.

 

Fontos mérföldkőnek ítélhető, hogy a Thália Színházban, Miklós Tibor rendezésében 1996-ban bemutattuk – a kontinensen elsőként - a FAME című musicalt, melyen jelen volt az elismerését kifejező amerikai szerzőpáros is, majd 25 alkalommal játszottuk országszerte kirobbanó sikerrel. A közönség ünneplése mellett, a színházi szakma szemében is nagy elismerést aratott a produkció, jelentősen növelve ezzel az intézmény népszerűségét.

2000-ben nagy sikerrel adtuk elő a Godspell című musicalt a Vidám Színpadon, s még ugyanebben az évben - a vasút segítségével - a VI. kerületi Benczúr utca 30. szám alá költözött az iskola, ahol a III. emeleten modern körülményeket alakítottak ki számunkra.

Az ezredforduló hozta az iskola és a növendékei számára a legnagyobb elismerést: 5 hetes amerikai-kanadai turnéra kaptunk meghívást Szörényi Levente-Bródy János: István, a király című rockoperájával, s az amerikai valamint a magyar sajtó is rendkívül pozitívan méltatta a produkciót, amelyről a Magyar Televízió filmet forgatott. A sikeres vendégjáték eredménye abban is mérhető volt, hogy 2004-ben újabb 3 hetes turnéra utazhattak fiataljaink.

 

A musical színészképzés jellegét döntően meghatározó változást jelentett a Budapesti Operettszínházzal történt megállapodás, amelynek alapján 2001. szeptemberétől közösen működtetjük a Stúdiót, így a gyakorlati képzés helyszíne a Színház lett, a foglalkozásokat pedig művészei vezetik.

Természetesen, az együttműködés révén, legtehetségesebb növendékeink lehetőséget kapnak az Operettszínház előadásaiban történő közreműködésre, sőt jelentős szerepek eljátszására is.

A Zeneiskola 2008-ban volt 60 éves, melyet egy nagyszabású rendezvénnyel, az iskola életét bemutató kiállítással egybekötött műsorral, fogadással ünnepeltünk meg a Benczúr Hotelben, ahová meghívtuk az iskola régi és jelenlegi tanárait, prominens művészeket, a szakma és a vasút vezetőit is. Az intézmény igazgatója Pál Gábor, valamint több tanár kitüntetésben részesült több évtizedes szakmai munkájának elismeréseként.

Jelentős eredményként értékelhető, hogy 2009 tavaszán az Operettszínház produkciójaként, az iskola volt növendékének, Somogyi Szilárdnak rendezésében mutatták be a Nyugati Teátrumban - Magyarországon elsőként -, az amerikai szerzőpáros Steven Sater - Duncan Sheik Tavaszébredés c. musicaljét a Stúdió volt, illetve jelenlegi növendékeinek előadásában.  

2012-től 2 évig volt repertoáron az Operettszínház Raktárszínházában Pintér Béla - Darvas Benedek: Parasztopera c. darabja. Németh Attila - Kállai István – Kerényi Gábor: Erdei kalamajka c. gyerekelőadását pedig napjainkban is láthatják az érdeklődők a Stúdióban végzett növendékeink főszereplésével.

            Évről-évre igen közkedveltek és nagy sikerrel kerülnek az Operettszínház nagyszínpadára az év végi vizsgaelőadások (Szép nyári nap, Rómeó és Júlia, Miss Saigon, Abigél, Utazás - Lady Budapest stb.), amelyeket a MÁV Zrt. és Vállalatcsoportjai, a Rail Cargo Hungaria Zrt., a reprezentatív vasutas szakszervezetek, a Vasutas Országos Közművelődési- és Szabadidő Egyesület (VOKE) dolgozói és családtagjai hagyományosan ingyenesen tekinthetnek meg.

 

A Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdiójának 25 éves jubileumát 2015. szeptember 13-án a gálaműsorral ünnepeltük a Fővárosi Operettszínház nagyszínpadán, amelyet a szakma, a politikai élet prominens személyiségei, iskolánk immár sztárrá lett növendékei, volt és jelenlegi tanáraink tisztelték meg jelenlétükkel. Akik pedig nem tudtak jelen lenni (Szirtes Tamás, Gálvölgyi János, Polyák Lilla, Kulka János, Csonka András) videó üzenetben méltatták intézményünk kiemelkedő szakmai munkáját.

 

A Stúdióban folyó képzés célja legfőképp abban a szándékban jelölhető meg, hogy az itt végzett fiatalok alkalmassá váljanak a zenés színházi elvárások magas színvonalú teljesítésére, s az így megszerzett ismereteik révén sor kerülhessen színházi foglalkoztatásukra, szerződtetésükre, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történő továbbtanulásukra.

Nem változtattunk korábbi elhatározásunkon, és továbbra is az évi 120-130 jelentkezőből csupán 10-12 tehetséges növendéket veszünk fel, ám ezek a fiatalok szinte mind a művészi pályára kerülnek. Büszkén mondhatjuk, hogy ma már a zenés színdarabokat játszó színházakban mindenhol megtalálhatóak az egykori vasutasban végzett növendékek.

 A Stúdióban a színészképzés kerettantervének megfelelően színészmesterség, ének-hangképzés, tánc-mozgás, beszédtechnika, valamint színház-és drámaelméleti oktatásban részesülnek a hallgatóink. Több fordulós felvételi során választjuk ki azon növendékeinket, akik sikerrel adnak számot énekesi, színészi, valamint táncos ismereteikről, alkalmasságukról.

A Stúdió vezető tanára a negyedszázados indulás óta Toldy Mária. Mellette az Operettszínház kiváló művészei, valamint szakterületükön elismert, tapasztalt szakpedagógusok tanítják növendékeinket: Színészmesterség: Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás, Somogyi Szilárd, Kékkovács Mara, Szendy Szilvi, Pesti-Nagy Kati, Bori Tamás, Angyal Márta; Ének-zenés mesterség: Vágó Zsuzsi, Nádasi Veronika, Peller Károly; Színpadi mozgás, tánc: Bakó Gábor, Barta Viktória, Hajdu Anita, Bóna Gábor; Ének-hangképzés: Kovács Brigitta, Lukács Anita, Frankó Tünde, Szabó Mónika, Tassonyi Zsolt, Naszvagyi Tamás, Tóth Sámuel, Mihalics János, Warnusz Zsuzsa; Beszédtechnika: Fehérné Kovács Zsuzsanna, Szabó Hella, Bodó Rita; Szolfézs: Brandenburg Ádám Sándor; Színház- és drámaelmélet: Kovács Gábor Dénes

A Zeneiskola hangszeres tanszakain olyan szaktekintélyekkel találkozhatnak a növendékek, mint, a gitárt oktató Tornóczky Ferenc, vagy a zongorát tanító Csonka Emil.

Növendékeink képzését a MÁV Zrt. és a MÁV- START Vállalatcsoportjai, a Rail Cargo Hungaria Zrt., a VOKE, a TEMI, az EMMI és az Operettszínház támogatása mellett tanulmányi hozzájárulásukból finanszírozzuk. A vasutas dolgozók és családtagjaik az iskola minden tanszakán 50 %-os hozzájárulási kedvezményben részesülnek.

A Zeneiskola a FISAIC (Nemzetközi Vasutas Kulturális Szabadidő és Intellektuális Szövetség) magyarországi központjának feladatát is ellátja, tevékenysége 26 európai országgal való együttműködés szervezését és koordinálását foglalja magában, mely munkáért a FISAIC párizsi központja 1994-ben Arlesi Venus díjjal tüntette ki iskolánkat.

 

FELNŐTTKÉPZÉSI NYILVÁNTARTÁSI SZÁM :
E - 001599 / 2017 / A001
E - 001599 / 2017 / A002
A Pesti Broadway Musical Stúdió vendégjátéka

A Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdiója 2018.november-9-11 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület meghívására Nagyszebenben és Aradon adta elő Stephen Schwartz- John Michael Tebelak-Gebora György : GODSPELL című musicaljét, nagy sikerrel az Ars Hungarica Fesztivál keretében.

Részletek
Gálaműsor és díjeső a Magyar Operett Napján

Tizenhetedik alkalommal ünnepelte a Magyar Operett Napját a Budapesti Operettszínház.A teltházas, nagyszabású gálaest keretében átadták a Legígéretesebb Ifjú Művésznek járó Marsallbotot, az Évad Operett és Musical Színésze elismerést, valamint a Musica Hungarica Kiadó Életmű- és Nagydíját.Boldog büszkeséggel tölti el intézményünk valamennyi oktatóját és diákját, hogy a Musica Hungarica Kiadó Nagydíjas művésze Oszvald Marika, valamint az Életmű Díjas Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor mellett, három egykori növendékünk részesült a Színház díjaiban.

Részletek
Évnyitó a VOKE Vasutas Zeneiskolában

2018. szeptember 10-én tartotta évnyitóját a VOKE Vasutas Zeneiskola, melyen jelen volt az iskola vezetése, a teljes tanári karral, és az intézményben tanuló évfolyamos diákokkal együtt. Az ünnepségen felszólalt Pál Gábor az intézmény igazgatótanácsának elnöke, Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Gaál Péter igazgató, és Kovács Gábor Dénes oktatási-szakmai vezető, színház- és drámaelmélet tanár. A diákok hallhatták a 2018/2019-es tanévre vonatkozó irányelveket, ezen kívül bemutatták az iskola tanári karának régi, illetve új tagjait is.

Részletek

Támogatók

MÁV

Rail Cargo Hungaria

Emberi Erőforrások Minisztériuma

25 temi

Voke

Pestrolsped