Maison

PROGRAMOK

NYÍLT ÓRA A ZENEISKOLÁBAN

2025 december 15-én, nyílt órát láthattak az érdeklődők a VOKE Vasutas Zeneiskolában Malek Andrea tanárnő osztályának közreműködésével. A diákok némi ráhangolódás után prózai és zenei tudásukról adtak számot tanáraiknak. Az órán Fehérné Kovács Zsuzsanna igazgatónő és a tanári kar tagjai mellett  ifjú művészeink produkcióit megtekintette Pálos Zsuzsa színművésznő is, valamint rövid időre vendégünk volt Toldy Mária és Malek Miklós is. Az óra végeztével egy falatozással egybekötött kisebb Karácsony-váró ünnepség vette kezdetét, mely után egy rövid pihenőre vonulhatnak  diákjaink a rájuk váró, januári feladatokig.

Tovább

VIZSGA AZ OPERETTSZÍNHÁZBAN

 

A Pesti Broadway Musical Stúdió harmadéves növendékei vizsgaelőadással kezdték a 2026-os évet. Január 19-én, 15 órakor a Budapesti Operettszínház Lehoczky Zsuzsa Kisszínházában mutatták be harmadéves növendékeink az eddig szerzett tudásukat. Az előadás előtt Fehérné Kovács Zsuzsanna igazgató és Malek Andrea osztályfőnök beszéltek diákjaik eddig megtett hosszú útjáról, és fejlődési ívéről. A növendékek Faludy Györgytől Bertold Brechtig terjedő skálán adták elő prózai felkészültségüket és az előadást színesítve – a teljesség igénye nélkül – felcsendültek Kurt Weill, vagy éppen  a Kabaré című, világhírű musical örökzöld dalai is. A telt házas előadás óriási sikert aratott  a jelenlévő közönség körében.

Tovább

MALEK ANDREA ÉS A PBS FELLÉPÉSE

Iskolánk tanára, Malek Andrea és a VOKE Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdiójának egykori növendékeivel adtak nagy sikerű műsort a Vasutas Nyugdíjpénztár megalakulásának harmincadik évfordulóján, a W Budapest Hotelban, 2025 decemberében.

GALÉRIA