Maison

PROGRAMOK

TÁNC VIZSGA AZ OPERETT SZÍNHÁZBAN

2024 május 10-én tanulóink egy reggeli tánc vizsga keretein belül mutatták be figyelemre méltó, ez évben megszerzett tudásukat a vizsgabizottságnak. A Voke Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdió színpadi mozgás, jazz tanára, Bakó Gábor által felkészített diákok fergeteges, nagy átéléssel előadott produkcióval adtak számot szakmai felkészültségükről a Zeneiskola jelen lévő vezetése előtt a Budapesti Operettszínház balett termében.

 

Tovább

VIZSGA A KÁLMÁN IMRE TEÁTRUMBAN

2024 március 16-án a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátruma 11:00 órai kezdettel tűzte műsorra a VOKE Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdió III. évfolyamának féléves vizsgáját. Dénes Viktor rendezésében Presser Gábor-Varró Dániel-Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen című, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló darabját láthatta a nagyérdemű közönség. A történet hőse, Muhi Andris nem is sejti, mire vállalkozik, mikor elindul a Maszat-hegyen túlra, hogy meglátogassa régen látott jóbarátját. Maszat Jankát, A káprázatos látványvilággal és színes karakterekkel színpadra vitt produkció ámulatba ejtette a jelenlévőket, akik szűnni nem akaró tapssal jutalmazták diákjainkat és a produkció mögött álló stábot. Az előadást megtisztelte jelenlétével Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház  főigazgatója, a darab írója. Varró Dániel valamint a Zeneiskola teljes vezetése, az élőzenét Tassonyi Zsolt szolgáltatta a remekbe szabott darabhoz.

Tovább

 

ELISMERÉS A VASUTAS ZENEISKOLÁNAK

2024 március 18-án, a Vasutas Szakszervezet elnöke, Meleg János találkozóra invitálta a Vasutas Zeneiskola vezetőségét, és egyben méltatta a Zeneiskola 75 éves évfordulója alkalmából az intézményben több évtizede folyó szakmai munkát. Egy jó hangulatú ebéd keretében látta vendégül az iskola vezetését , ahol az ünnepi alkalomból emlékplakettet adományozott az igazgatótanács elnökének, Pál Gábornak. Az elnök úr nagyrabecsülését fejezte ki a Vasutas Zeneiskola több mint 70 éve folytatott magas szintű képzése előtt, és köszönetet mondott a jelen lévő tanároknak és tantestületi tagoknak az intézményben elvégzett munkájukért, majd ezt követően jutalmakat adott át, és hasonló folytatást kívánt az elkövetkezendő esztendőkre.

Tovább

GALÉRIA